Vecsernyés Anna
Pável Réka
Melykó Richárd
Illés Haibo
home
Báb,- és díszlettervezőként diplomáztam, most animáció szakon folytatom tanulmányaimat. Alkotótársammal, Ricsivel az utóbbi időben performanszt, audiodrámát, tárgyjátékot hoztunk létre otthonunkból. Idén vettem először részt pergetésen, szeretem a kaptárőrök figyelmességét.
2016-ban kezdtem a Magyar Képzőművészeti Egyetemen mint intermédia szakos hallgató. 2019 óta a GYIK Műhelynél tartok kreatív foglalkozást általános iskolásoknak. 2020 január elsején alapítottuk a haimey performance duót, Illés Haiboval. Koncepcióim leginkább performansz vagy textus formáiban nyilvánulnak meg. Idén kezdtünk elmélyedni a propolisz-készítés folyamataiba.
Látványtervezőként végeztem tavaly tavasszal, de ezt a pályát nem folytattam, 2020 szeptemberétől az ELTE humánökológia szakán tanulok. Lenyűgöz a természet takarékossága, teljessége, egyszerűségre törekvése a legbonyolultabb módokon. Sokat gondolkodom azon, hol az ember helye ebben a rendszerben, számomra a rendezvényünk ezt a kérdést is körüljárja.
2021-ben végeztem performanszművészként Londonban. Romániában s budapesti független társulatokban működtem, voltam dramaturg, voltam performer. Jelenleg sétálok, porban szöszmötölök, figyelem a dolgozók táncát.